Szabó Magda: Abigél (részlet)

   Az osztály merev vigyázzból nézett utána, míg kifeketéllt az ajtón. Kalmár intett Ginának,
menjen vissza a helyére, csak úgy vert a szíve, míg visszaült Torma és Kis Mari közé.
   Azonnal mondani akart nekik valamit, de nem lehetett.. Szólni csak akkor tudott, mikor a
foglalkozásnak vége volt, ismét hármas párba álltak, és visszatértek a nappaliba. Először Kis
Marinak suttogta oda, hogy ne haragudjék rá, Mari azt mondta, nem haragszik, aztán
otthagyta. Megkérlelte Murait és Szabót is Mindegyik azt válaszolta, hogy nem neheztel..
   Elfogta a hála: milyen rendesek ezek a lányok. Időbe telt, míg felfogta, hogy a "nem
haragszom" azt jelenti: "Nem ismerlek. Nem tartozol hozzánk, nem számítasz. Megszűntél a
számunkra. Nem vagy senki." Most itt állt a zömök világban egymaga, nem volt, aki
szemrehányást tegyen neki, de nem is segítette senki, és nem is tartozott senkihez. Kívülről az
osztály magatartása nem árult el semmit, ebéd közben udvariasan felé tolták a sót vagy a
kenyereskosarat, ám mihelyt az ötödikesek egyedül maradtak, szinte még a levegő is
elkerülte. Egy darabig még próbálkozott, hátha mégis megbékíthetné őket, aztán elnémult,
nézegette a tankönyveit. A gondolat, hogy esetleg így kell élnie közöttük, ilyen elképesztően
egyedül, tanácstalan könnyeket csalt a szemébe. Délután ötkor sorakoztak sétára, Zsuzsanna
már tudta, hogy négyük kivételével. Kis Mari, Szabó meg Murai ott maradt a kertben. 
   Beszélgettek, még nevettek is, Gina először mögöttük baktatott, aztán megpróbált melléjük
szegődni. Nem küldték el, csak a beszélgetést hagyták abba azonnal. Aztán elkezdtek valami
bonyolult ugróiskolát, amelyet Gina sose látott, de azonnal megtanult. Nem hívta senki
játszani, hát egy darabig csak nézte, a másik három milyen önfeledten ugrál, aztán elfordult,
és elkezdett sétálni egyedül a kertben. Ment Gina, meg-megérintett egy szál virágot,
megpróbálta elhitetni magával, hogy nem is fáj annyira, ami történt. Egyszer csak szembe
találta magát Abigéllel. Látni se bírta a csodatevő korsós lányt. Horn Mici tradíciói! Bár
sosem élt volna az a Horn Mici! Mikor meghallotta, hogy a kapu felől mozgás van, és a
városban járt boldogok visszatérnek, lélekszakadva futott elébük. Kis Mari hallgat, Murai
hallgat, Szabó is, de talán a többi kifújta már a mérgét, talán csak lesz, aki megszánja,
észreveszi, hogy áll, reménykedik ott előttük, szól végre hozzá, és megbocsát. Még Torma
pillantása is elsiklott felette.
   Vacsora közben nézte néma osztálytársai arcát, s az jutott az eszébe, ha elfogadta volna a neki kijelölt férjet, legalább egy terráriuma volna, akire gondolhatna, és nem volna ilyen elképesztően egyedül. Mikor aludni mentek, fülelt, miről suttog a többi a sötétben. Az igazgatóról beszéltek, Kalmárról, vajon megnősül-e valaha, és hogy sikerült egészen biztos adatokat megtudni a prefekta életkoráról: Zsuzsanna, bár teljesen kislányos a külseje, betöltötte a harmincat. Mindenről beszéltek, csak a leltárjegyzékről és Gináról nem, Gina nem élt, nem volt, nem is látták. Az éjszaka tömör és súlyos volt, mint a büntetés.
   A nappal se lett könnyebb. Első órájuk osztályfőnöki volt. Kis Mari jelentkezett, hogy előbbre szeretne ülni, az az érzése, megromlott a látása, és Torma is felállt, hogy ő meg, úgy látszik, messzilátó lett a szünetben; mert mintha hátulról jobban
látná a táblát. Kalmár elültette őket, egyik előbbre, másik hátrább került néhány paddal. "Nem
veszi észre - gondolta Gina a szégyenkezéstől pirosan -, hogy nem akarnak mellettem ülni.
   Miért nem veszi észre?. Az osztály egyelőre nem higgadt le. Ginának az jutott eszébe,: az
ötödik osztály most azzal szórakozik, hogy kikísérletezi, milyen módon lehet úgy kirekeszteni
maguk közül valakit, hogy a nyilvánosság ne vegye észre.